Welcome to Gaia! :: View User's Journal | Gaia Journals

*This will only have a Hungarian version. Sorry everyone.*
Sziasztok!
Úgy gondoltam, hogy miután 5 évet öregedtem, egy új bejegyzést fogok írni az én úgynevezett, "naplómba". "Naplómba", mert ez elektrónikus. És amúgy is inkább blognak lehetne nevezni, nem? Na mindegy. A lényeg az, hogy telik az idő. És az évek gyorsan elszállnak felettem. Mintha csak tegnap lett volna, hogy 18 lettem. Amikor az ég még tiszta volt, és a bárokban még lehetett dohányozni Hollandiában. (De tény, hogy ott már lehet füves cigit szívni, de az már egy másik téma.) Most ugyebár, mint hangulatomból is érződik, a Lodger tiszteletére az ő hangnemükben fogom írni ezt a bejegyzést, hogy jobban beleéljétek magatokat a helyzetbe.
Tehát öregedtem. És nem is keveset. Körülbelül 20 évet pluszba, mert kórházban kellet feküdnöm 4 héten keresztül (Egy kisebb megszakítás kíséretében.). Nem mondhatnám, hogy hamar megbarátkoztam a tudattal, de az biztos, hogy megbarátkoztam azon engem körülvevő nyugdíjasokkal akik körülvették ezen közeget. Kedvesek voltak, nem volt semmi bajuk a sajátos gőgükön kívül, de rendesek voltak. Ugyanakkor voltak ezen közeg tagjai között olyan emberek is akik nem illettek bele. Ők bennem tartották jelenlegi fiatalságomat, de mindhiába. Az egyetlen egy téma általában a "régi szép idők" voltak. Ez nem is zavart különösebben, de én is kezdtem beleélni magam, hisz rosszabbul élünk mint négy éve (És rosszabbul fogunk élni négy év múlva. hehe). De mind ezt félretéve, infúziós tűk, és injekciók táncába, belekeveredtem e koránt sem montható kellemetlen környezetbe. (Ha nem bírod olvasni, nyugodtan hagyd abba.) És tulajdonképpen felül is keveredtem e cudar környezet fölé, mire a megfigyelők, akiket tekintéjesen orvosoknak szoktunk nevezni, elégedetlenül figyelték ahogy állapotom egyre jobban javul a két zsömle és egy kocka vaj között. Erre egy nagy bírói tanács alakult meg, hogy mi legyen a sorsa a kívülállónak, azaz velem. Sok tanácskozás után a legfelsőbb bírája ezen tanácsnak döntött és levetett a halandók mit sem sejtő világába tüzes markával, és oda száműzetett további megfigyelések végett. Én meg visszatértem a halandók világába. És továbbra is könnyes szemmel nézem a konyhaasztalon tornyosuló zsemlék tömkelegét, vissza gondolva arra, hogy csak kettőt kaptam ennyi zsemléből a korházban, és könyre fakad harcos szívem. (Úgy tűnik élvezem az olvasók kínzását.) De most már erőt vettem magamon. Szembeszálltam a bírák tanácsával, és felszabadultam fogságukból. És csak néhányaknak, köztük neked is kedves olvasóm, osztom meg szenvedéssel kikövezett utam történetét.
Hát ilyen volt a kórház. Ne kerüljetek bele. Én csak ennyit tudok ajánlani. Még most is nevetek azon a híren amit tegnap mondtak, hogy bevezették a két menüs étkezést a korházakban desszerttel együtt, és, hogy a kisebb kórházak vidéken ezt nem tartják be. Hát én mondok nektek valamit. Én egy központi kórházban voltam, és ott csak egy "menü" volt. xd És a "desszert" az meg egy darab alma volt amit nem mindig kaptunk. Ha pedig nem tetszett nekünk a dolog, akkor pedig a nővér tovább nézte egy kicsivel, az akkor menő szappan operáját, és később kaptuk meg az ebédet/vacsorát/reggelit. A zsemle beosztása is egy kifinomult rendszer alapján működött. Először is, a két zsemle amihez egy kocka vajat kaptunk, nem a reggeli teljes adagja volt. Igazából csak egy zsemle volt a reggeli, és a másik meg az ebédhez jár. Ami azt jelenti, hogy akik éppen távoztak a kórházból, csak egy zsemlét, és egy kocka vajat kaptak, hogy gyorsabban iparkodjanak haza. Mondanom se kell, hogy ebédet se kaptak. Miután korgó gyomorral befaltuk, mi, az úgynevezett páciensek, az utolsó betevő morzsát, még 2 órát kellet várni a vizitre, mert ha valaki korábban elaludt, akkor azt felverték, hogy megkérdezzék jól van e. Ha azt válaszolta, hogy nem akkor tovább maradt benn. Ha azt, hogy igen, és ezt több napon keresztül állította, akkor valószínűleg a hét folyamán szabad lábra helyezték. Voltak olyanok akik nem tanultak hibájukból, a "nem" szó kiejtését illetően, és több hónapon keresztül rostokoltak kocka vajak és zsemlék kíséretében.
De én az okosabbak (Már ahogy mondhatnánk.) közé tartoztam. Megfigyeltem a cudar életforma alapjait. Megfigyeltem ki kinek a feljebbvalója, mint ahogy azt egy második filágháborús kémtől elvárnánk. Tudtam, hogy kinek kell mosolygós képet vágni, és, hogy kinek nem kötelező kifacsarni az ajkaimból a mosoly legalább arra utaló jeleit. És így győztem. A legfelső bíróság úgy döntött, hogy alkalmas vagyok elhagyni a "zsemle" kollektívát. És így ismét a cigaretta füst ködjébe burkolódzó szűk szobából kiszabadulhattam, és ismét szaglászhattam a magyar ugar finom kellemes mesébe illő illatáradatát.
De ezzel nem fejezem be a bejegyzésemet. Mivel ismét folytathattam egy normális átlagembernek halandó életét, ismét belevetettem magam rendszergazdai tevékenységeimbe. Ezek közé tartozott, a vírusok kitisztítása apám gépéről, a saját gépemen meg újratelepítettem az operációs rendszeremet, beüzemeltem valamennyi szoftware-t, és ismét magam találtam, gépem előtt írva ezen bejegyzés keserű sorait. Mivel nem akarom az emberek türelmét pazarolni, és mivel nem akarom tovább az emberek idegrendszerének vékony szálait pengetni, úgy érzem ideje, hogy ez a bejegyzés a végéhez érjen.
Sok szerencsét és sok sikert mindenkinek!
Ja, és még valami... NE KERÜLJETEK KÓRHÁZBA!!! (Amúgy kéz és lábtörést.)
Írok legközelebb is! Viszlát mindenki!